Az, hogy megint nem tudtam melyik a jobb és a bal kezem az ujjlenyomat felvételnél, meg a kamera nem akart rámélesedni, ezért a fényképet készítő hölgy kézjelei alapján (mert vagy engem látott az ablakon keresztül, vagy a monitort) gurultam előre-hátra a székkel (hogy éles legyek), már megszokott folyamat részemről. Nem is ezért ragadtam billentyűt.
Mikor pittyent a tábla, hogy én jövök, és már majdnem el tudtam mondani 1 teljes mondatot, a mellettem lévő boxban emelkedett hangvételre váltott az ügyintéző:
- Asszonyom, ez okirathamisítás!
- Ez nem is okirat, hanem okmány! Jött a szintén emelt hangú válasz.
Az én ügyintézőm már nem is figyelt a mondatom végére, hátra gurult a székkel, hogy lássa mi a perpatvar van a szomszédban…
- Hol van a gyerek lakcímkártyája asszonyom?
- Hát itt! Épp azt fogja!
- Ez egy másolat laminálva!!!
- Nem is másolt, mert lefényképeztük, hogy olyan legyen mint az igazi!
Na itt állj! ???? Tehát eljött anyuka a gyereknek útlevelet csináltatni és egy másolt (bocs, lefényképezett) lakcímkártyát adtak oda az ügyintézőnek az okmányirodában (WTF!?)
Az ügyintéző hölgy feltette azt a kérdést, ami mindenkit foglalkoztatott (mert hát aki épp a helységben volt annak már mind ideért a füle egy szempillantás alatt):
- De miért?
A válasz úgy érkezett mintha ez a világon a legkézenfekvőbb lenne, és mindenkinek tudni kéne:
- Mert ha a gyerek elhagyja, akkor csak egy másolatot hagy el, és az eredetivel nem tudnak visszaélni. Nna!
Az ügyintéző egy akkora levegőt vett, hogy ha van rajtam sapka, azt is beszívja:
- De ha a gyerek a másolatot hagyja el, attól még az adatok rajta vannak visszaélésileg, viszont ha egy rendőr igazoltatja, akkor az is észreveszi, hogy hamis az okmány!
No itt jött egy csavar: Kicsit odébb üldögélő pasi kiemelte fejét a mobiljából, és csak úgy odaszólt az anyukának elég flegma közönnyel:
- Ugye, én mondtam, hogy marhaság ez!
Apuka a fedélzetre lépett :D :D :D Majd ugyanezzel a halk közönnyel odaszólt az ügyintézőnek, hogy ne izéljen már, mert ezen is rajta van minden adat az útlevélhez …
Az ügyintéző felugrott, és átjött a mi boxunkba, és kérte az én ügyintézőmet, hogy szóljon az ügyeletvezetőnek. Aki már egyébként közben ott volt, és magához is vette a szót. Mondjuk az nem derült ki, hogy tényleg ő volt e az ügyeletvezető, vagy csak magához vette a szót, de ez mindegy is mert kordonon belül volt, és sok pass lógott a nyakában …
- Kedves hölgyem, uram! (ezt már a szótmagáhozvevő valaki mondta) Melyikük készítette a gyerek lakcímkártyájáról a másolatot?
- Nem mindegy? Miért érdekes ez? (kérdezte az apuka kicsit keménykedve, kihúzta magát és a hölgy fölé tornyosult mintha maga lenne SirLancelot)
- Mert az okmányhamisítás az bűncselekmény, és az ügyeletes tisztnél csak egy bilincs van! (válaszolta a szótmagáhozvevő az apukát utánzó közönnyel)
Anyukába beleszorult egy halk sikkantás! Apuka, meg mintha nem is oda tartozna, elindult kifelé …
:D :D :D
Mindenki egy pisszenés nélkül nézte végig, ahogy anyuka összekapja a gyerek kabátját, és elindulnak apuka után (aki közben inkább SirRobin módjára folytatta csatáját)
Szóval mindenki rezzenéstelen arccal nézte végig ahogy feloldódik a család az okmányirodából, majd mikor már nincs egy túltöltött elektron se belőlük, a szótmagáhozvevő mosolyra váltott, és azt mondta:
- Ez a bilincses duma menő volt mi ;)
...
Ja, és a hölgyek egyébként kedvesek és segítőkészek voltak (mármint az én ügyemben, ami folytatást nyert a közjáték után). Lesz mit mesélniük otthon. Elképzelem, ahogy a vacsoránál felreppen a téma: Képzeld drágám, ma bejött egy család ... :D :D :D
